Üdvözöljük Lobberich digitális honlapján!

Lobberichnek alig 14.000 lakosa van, Nyugat-Németország egyik természetvédelmi területén, a Nette folyócska partján fekszik.
Lobberich nagyon régi település. A legrégebbi leletek a legújabb kokorszakból származnak.
A községet már 988-ban említi egy alapító okirat.
A település életében több évtizeden keresztül a mezogazdaság volt a meghatározó.
1850 körül jelentos textilipar alakult ki, ami a lakosoknak jelentos gazdasági fellendülést eredményezett. Itt készültek az elso gépi szövoszékek (Niedieck cég).
A lobberichi embereknek a gazdagság egyben felhívást is jelentett arra, hogy nagy fölhajtást csapjanak.
Lobberichben a második világháború után a régi kelet-német területekrol számuzöttek közül 2000 ember talált új otthonra. Így a fémiparban több új munkahely jött létre. Késobb nagyon sok külföldi, elsosorban olaszok, törökök és görögök találtak itt mukahelyre és új otthonra.
A ROKAL cég (= RObert KAhrmann, Lobberich) vasúti modelljeit világszerte exportálták és az akkori idoben a világ legkisebb 1:120 léptékét képviselték (1:120).
A községnek 1964-ben adták meg a városi jogot.
Az önállóságot Lobberich hamarosan elveszítette, majd 1970-ben Keldenkirchen várossal és Breyell, Hinsbeck valamint Leuth községekkel egy új várost, Nettetal-t hívták életre. Ez a város nyugaton a holland Nello várossal határos.
|
|
"Nettetal" neve a Nette folyócska elnevezésébol ered, amely Lobberich-hel nyugaton egy tórendszert képez.
A község legfontosabb eseményei:
-
"Malacvásár", amelyik a jelentos lobberichi disznóvásárra emlékeztet
A farsangot, az "ötödik évszakot" is megünneplik.
A kedves látogató itt néhány képet talál
: